Fordított ozmózis

A Wikipédiából, a szabad lexikonból:

A fordított ozmózis során ha egy hígabb oldattól féligáteresztő és mechanikailag szilárd membránnal elválasztott tömény vizes oldatra az ozmózisnyomásnál nagyobb nyomás hat, a vízmolekulák a hígabb oldatba áramlanak és a töményebb oldat koncentrációját növelik. A folyamat éppen ellenkezője az ozmózisnak, amelynek során a koncentrációkülönbség kiegyenlítésére megindul a vízmolekulák diffúziója a hártyán keresztül a töményebb oldatba és ennek következtében túlnyomás (ozmózisnyomás) keletkezik.

Felhasználási területe

A fordított ozmózist elsősorban az ivóvízkezelés során alkalmazzák, ahol zárt technológiai rendszerben, nyomás alatt egy féligáteresztő rétegen (membránon) préselik át a már több lépcsőben előszűrt vizet. A fordított ozmózis során használt membrán vízáteresztő mérete 0,0001 mikron nagyságú, amely így kiszűri a tisztításra szánt vízben lévő szinte összes fizikai és kémiai szennyezőanyagot, valamint a biológiailag aktív szervezeteket is.

A fordított ozmózis technológiáját először a haditengerészetnél használták a sós tengervízből történő ivóvíz előállítására. A nyugati világban régóta elterjedt, de ma már a Közel-Kelet tehetősebb országai is így nyerik ivóvizüket a tengerből, sőt, Ázsiában már megjelentek a palackozott RO (Reverse Osmosis) ivóvizek is. Az élelmiszeripar világszerte használja az ozmózisvizet, például üdítőitalok, gyümölcslevek, konzervkészítmények, likőrök előállításához.

Az ozmózis

Az ozmózis egy spontán oldószer áramlási, átszivárgási folyamata, egy félig-áteresztó membránon (semipermeable membrane) keresztül az alacsonyabb koncentrációjú oldatból a magasabb koncentrációjú oldat felé. A membrán átengedi az oldószert, de nem engedi át az oldott anyagot. Az ozmózis oka az ozmotikus nyomáskülönbség, amit az oldatok koncentráció különbsége hoz létre. Ozmózis akkor jön létre, amikor elválasztunk két különböző koncentrációjú oldatot. Minél nagyobb az oldott anyagok koncentráció különbsége, annál nagyobb az ozmotikus nyomás.

A fordított ozmózis

A fordított ozmózis során az oldószer (pl. tiszta víz) áramlik külső, - általában hálózati - nyomás hatására a féligáteresztő membránon keresztül a magasabb koncentrációjú oldatból (szennyezett víz) az alacsonyabb koncentrációjú oldat felé (tisztított víz). Tehát az ozmózis áramlási iránya a nyomás - általában hálózati - hatására megfordul! A víz tisztítására kialakított membránok mentén a tisztítandó víz állandó mozgásban van, ami folyamatosan eltávolítja a membrán felületén lerakódó szennyeződéseket. A tisztításnak ez a módja minden egyéb módszernél hatékonyabb, hiszen a membrán tulajdonságaiból adódóan a szűrő eltávolítja a baktériumoknál ezerszer kisebb szennyeződéseket is az ivóvízből.

RO víztisztító összehasonlítása az egyéb szűrési eljárásokkal

A különböző szennyező anyagok eltávolítási hatásfoka:

Anyagok, melyeket eltüntet Szűrő-szálas Szűrő aktív szénnel Fordított ozmózis Ioncserélő Desztillálás UV fertőtlenítés
Nazirium - - ++ ++ ++ -
Arzén - - ++ ++ ++ -
Kadmium - - ++ ++ ++ -
Kálium - - ++ ++ ++ -
Szulfátok - - ++ ++ ++ -
Keménység (ca) - - ++ ++ ++ -
Keménység (mr) - - ++ ++ ++ -
Nitrátok - - ++ ++ ++ -
Kloridok - - ++ - ++ -
Fekália bacilusok - - ++ - ++ ++
Vírusok - - ++ - ++ ++
Protozoa ciszták** ++ - ++ - ++ +
Organikus anyagok - ++ ++ - + -
THMI THE** - ++ ++ - + -
Klór - ++ ++ - + -
Mérgek - ++ ++ - + -
Anyag szedimentáció ++ +/- ++ - ++ -
Szín és íz - ++ ++ - - -
Azbeszt ++ - ++ - ++ -

Jelmagyarázat:

-   
nincs hatás

+/-
részleges

+  

++
kiváló

*


** 
THMI: trihalometánok, THE: trihaloetilén

 

A gyógyszermaradványok 0,1 mikron tartományban vannak, mi pedig 0,0001
mikronos tartományig szűrünk, tehát kb. a gyógyszermaradványok 1000-szer
nagyobbak, mint az ozmózis membránunk rései.

 

 

A hormonok 0,01-0,1 mikronos tartományban vannak, mi pedig 0,0001
mikronos tartományig szűrünk, tehát kb. a hormonok 100-szor, 1000-szer nagyobbak, mint az ozmózis membránunk rései.


Hogyan biztosítja az ozmózis szűrő a tiszta ivóvizet?

A fordított ozmózissal elvén működő víztisztító egy lépésben eltávolítja a vírusokat, baktériumokat, vegyszereket, még a radioaktív részecskéket is kiszűri.

Az egyszerű átfolyó rendszerű szűrés a káros anyagoknak csak egy részét távolítja el.

Sajnos a forralásnál csak a baktériumok pusztulnak, a vírusok és vegyi anyagok, nehézfémek a vízben maradnak.

A klórozás fertőtleníti a vizet, de az emberi szervezetre gyakorolt hatása nagyon káros és kellemetlen ízű és szagú lesz a víz.


POINT csapszűrő     KDF zuhanyszűrő     POINT zuhanyszűrő     Mobil víztartály     Fordított ozmózis viztisztítók    
Víztisztító berendezések, eszközök